A Zsolnay család története

A Zsolnay család története

A Zsolnay család a gyáralapító Zsolnay Miklós leszármazottait foglalja magába. A porcelánjáról híres pécsi gyár tette elsősorban ismertté a Zsolnay nevet.

A Zsolnay márkanév másfél évszázada őrzi a hagyomány, a művészi érték, az egyediség, és az állandó megújulás jelképét, a zsolnai porcelánt.

A Zsolnay, a Sikorski és a Mattyovszky család képzőművészeti értékei

Felhasznált forrás:

http://www.pecsgallery.hu/2010/ngal/2.htm

Kossuth Ferenc a Zsolnay család tagjaival egy ünnepségen

A család hosszú története során úttörő szerepet játszott a technológiai megoldásokban és a művészi kivitelezésben. Emellett magához vonzotta az adott kor neves tudósait, művészeit, építészeit (pl. Rippl-Rónai József, Lechner Ödön).

Alapítás - A pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. története 1853-ra nyúlik vissza. Az alapító, Zsolnay Miklós nevéhez fűződő cserépmanufaktúrát fia, Ignác vezette tovább.

A Zsolnay-család családfája

A második generáció 

Zsolnay Ignác (1826. július 17. - 1900.)

Ignác közgazdásznak tanult. Apja tette lehetővé számára a tanulást, de nem igazán érdekelte a közgazdaságtan. Nem volt nagy érzéke a gyár vezetéséhez, majdnem tönkrement az ő irányítása alatt. Ekkor még csak kezdetleges felszereltségű, kézi erőre berendezett üzem működött, 8-10 fővel. A szabadságharc idején Bem apó hadsegédje volt. Miután visszakerült Pécsre semmi nem tudta igazán lekötni, leginkább tanult szakmája nem érdekelte. Nyugtalan, könnyelmű, de tehetséges és igen művelt ifjú. Zsolnay Miklós számára keménycserép gyártó kézműves műhelyt vásárolt. Kezdetben téglát, csöveket, használati tárgyakat gyártottak, később már dísztárgyakat is. Mindezekhez már művészeti szándék és készség is kellett, ami Ignácban megvolt, csak a gyakorlati érzék hiányzott belőle. Ezért is került csődbe a gyár, 12 év alatt fazekasműhellyé csökevényesedett. Testvérével való együttműködés nem volt életképes, a műhelyt Vilmosnak eladta és kivándorolt Romániába, Bukarestbe. Vilmos sosem tudta többet hazacsábítani.

Zsolnay Ignác 1860-62 között

Zsolnay Vilmos (1828. április 19. - 1900. március 23.)

Miután átvette Ignác bátyjától a vezetést – naggyá tette az Zsolnay nevet, az üzem pedig világhírű gyárrá fejlődött. A kísérletek és fejlesztőmunkák folyamatosak voltak, a híres és ma is titkos összetételű eozin-máz használatával világhírű lett a művészi kerámiát gyártó üzem. A technika azóta is egyedülálló a világon

Zsolnay Vilmos neve ma már fogalommá vált. Kiváló képességeit kitartó kísérletezés, innovatív kezdeményezések kísérték. Egyszerre volt kiváló kereskedő, iparos, feltaláló, kézműves, művész és gyártulajdonos.

1828. április 19-én, Pécsett született Zsolnay Vilmos, a magyar kerámiaipar és a hazai iparművészet zseniális személyisége. Zsolnay Vilmos életpályáját sok küzdelem, de számtalan jelentős eredmény, fáradhatatlan kísérletek, hazai és nemzetközi sikerek jellemezték, személyiségét megbecsülés övezte 1900. március 23-án bekövetkezett halála után is.

A fiatal Zsolnay Vilmos hajlamai szerint festőművész kívánt lenni, de apja örökébe lépve, kereskedőként kezdte pályáját. Pécs főterének sarkán ma is áll egykori áruházának Bazár feliratot viselő épülete, amelyben minden kapható volt, ami egy polgári otthon és háztartás felszereléséhez kellett, a kor legjelesebb európai cégeinek kínálata messzi földről ide csalogatta a vevőket.

Bátyjától, Zsolnay Ignáctól 1864-től vette át azt az akkor még kicsiny, a tönk szélén álló Kőedény és Terracotta gyárat, amelyet évtizedek munkájával világhírűvé tett. Saját neve alatt 1868-ban jegyeztette be a cégbíróságnál az immár gépesített üzemet, „Első Pécsi Cement, Chamott és Tűzálló-agyagárúk Gyára” néven. Ez időtől nem csak edényeket, építészeti díszeket gyártott, hanem a kerámiaipar valamennyi ágával foglalkozott, a kereslethez rugalmasan igazodva. 1885 után önálló egység lett a csőgyár, majd a kályhagyár, az építészeti kerámiagyár, 1895-től az elektrotechnikai cikkeket, szigetelőket gyártó porcelángyár.

Kezdetben külföldről hívott gyárigazgatókat, de 1872-től rákényszerült, hogy maga lássa el az akkor 30-35 fővel dolgozó műhely irányítását, bár a Bazár irányítását, műkertészetét, bányaművelési és egyéb ipari vállalkozásait is fenntartotta 1880-as évek kezdetéig, tőkét teremtve a folyamatos fejlesztéshez.

Zsolnay Vilmos periódusában a gyár az ismeretlenségből előretörve versengett a leghíresebbekkel, a kor kerámiaművészetét meghatározó, nemzetközinek tekinthető stiláris és technikai tendenciákat követte, ugyanakkor egyéni és jellegzetes módon, rendkívüli formagazdagsággal, színességgel, fantáziával. A kora legjelesebb bécsi és magyar építészeivel (mint például Otto Wagner, Max Fabiani, Steindl Imre, Lechner Ödön és még sokan mások) való személyes együttműködéssel Zsolnay Vilmos az építészeti kerámia területén is különleges teljesítményt tudott nyújtani. A szerény terrakotta díszítőtagozatok kezdeti előregyártása helyett az 1880-as évektől jelentős magán- és középületek egész sorának teljes, egyedi kerámia öltözékét készítette el.

Zsolnay Vilmos

Felhasznált forrás:   

http://hu.wikipedia.org/wiki/Zsolnay_csal%C3%A1d#Zsolnay_Ign.C3.A1c

A harmadik generáció

Mind Vilmos, mind pedig gyerekei: Teréz, Júlia, Miklós annyira a gyár részeként élték az életüket, hogy a lakóházaikat is a gyár területén építették fel. Zsolnay Teréz férje, Mattyasovszky Jakab geológus az egész ország területén kutatásokat végzett, s ennek is köszönhető, hogy sikerült a legtökéletesebb agyagfajtákat megtalálni.

A gyár alkalmazottjai mellett két leánya, Teréz és Júlia tervezett, fia Miklós a kereskedelmi feladatokat látta el, később vejei, Sikorski Tádé építész és iparművész tervező, valamint Mattyasovszky Jakab geológus is a gyárban dolgozott.

Zsolnay Vilmosné gyermekeivel

Zsolnay Júlia (1856. február 15. - 1950. április 2.)

Festő és tervezőművész lett, hozzá kötődnek a gyár keleti motívumai. Ő tervezte a Zsolnay-mauzóleumot és a gyár épületdíszítő burkolatát. Késő öregkorában is festett.

Vilmos halála után fia, Miklós vette át az üzemet, az alapító Zsolnai Miklós unokája. Ő már nem foglalkozott a gyártással, üzletemberként vezette a gyárat, a művészeti részlet megmaradt, de a gyár nagy része ipari termelésre rendezkedett be.

Júlia igazi művész volt, nem mindig mozgott a realitások talaján. Hozzá kötődik a perzsa, az indiai és a lótuszmotívum is. Férje a lengyel származású Sikorski Tádé, híres bécsi építész. 1883-ban, mint művészeti vezető kapcsolódott be a gyár életébe. A vezetés mellett tervezőművészként is alkotott. Mint képzett építész nagy szerepe volt a gyár épületdíszítő burkolatainak fejlesztésében, ő tervezte a Zsolnay-mauzóleumot is. Júlia nem volt hagyománytisztelő és puritán. Neki sikerült először függetlenítenie magát a gyártól. Ugyan a családi házban éltek, de már nem a gyárnak dolgozott, hanem festőművész lett. Gyermekei születése után is a festésnek élt, még késő öregkorában is festett. 93 évesen halt meg, miután az államosítással mindenétől megfosztva Miklós fia lakásában élt. Képeit nem tudták megtartani, szétszóródtak a világban.

Zsolnay Júlia

Zsolnay Teréz (1854. május 21. - 1944. május 16.)

Teréz egy gyári alkalmazottól tanult mintázni és vésni. Ezután kezdett népművészeti emlékeket gyűjteni, melyből 10 000 darabból álló páratlan gyűjtemény jött össze. Teréz a díszítésben a népi, magyaros motívumokat képviselte. Férjét, Mattyasovszky Jakabot egy bálon ismerte meg, aki geológusként az egész ország területén kutatásokat végzett, s ezzel nagy segítségére volt apósának, Zsolnay Vilmosnak a legtökéletesebb agyagfajták megtalálásában. Életét teljesen a családnak szentelte, ő volt a ház asszonya. Maga puritán polgári életvitelt folytatott, de gyerekei kitaníttatására, nevelésére nem sajnálta a pénzt. 70 éves korában kezdte el megírni a gyár történetét, melyet 90 éves koráig írt (csaknem 2500 oldalas anyaggá alakult). A könyvet, melyet lánya, Mattyasovszky Margit fejezett be, "édes gyermekeinek" címezte.

Zsolnay Teréz

Zsolnay Miklós (1857. október 30. - 1922. február 25.)

Miklós a bécsi Technische Hochschule kerskedelemi tagozatára járt, ahonnan 16 évesen került vissza Pécsre. Ettől kezdve az ő élete is eggyé vált a gyárral. Először apja oldalán dolgozott, majd már fiatalon megállta a helyét a gyár kereskedelmi vezetőjeként. Emellett vidám úri életet folytatott. Egy színésznőt vett feleségül, mely a családot meglehetősen megbotránkoztatta. Miklós irányítása idején a piacok áthelyeződtek a Monarchia határain kívülre. 1897-től kapott önálló cégvezetői jogkört. De ő már elsősorban vállalkozó, a gyártással már nem foglalkozott. A gyárbeli élete mellett sok közéleti szereplést is vállalt. Közel 100 közéleti cím tulajdonosa volt. 1910-ben adoptálta nővérei gyermekeit, ezzel a család neve tovább él, innen kapták a negyedik generáció tagjai a dupla nevüket, melyet csak hivatalos pecsétjükön használnak. Betegségben halt meg, vérbajban, s az abból következő elmebajban. Az ő életével lezárult a gyár fénykora.

Zsolnay Miklós

Felhasznált forrás:

http://www.zsolnay.hu/2011/html/csalad.html

Negyedik generáció

Zsolnay Miklós 1911-ben maga mellé vette nővéreinek fiait: Mattyasovszky Tibort és Zsoltot, később Júlia fiát Sikorski Miklóst. A negyedik generáció tagjai szinte a gyárban nevelkedtek, együtt nőttek, fejlődtek a gyárral. A negyedik generáció a házastársakkal már 15 főből áll. Szüleik őket is nagy kulturális befektetéssel nevelték. A művészetekben a legtehetségesebb ebben a generációban Mattyasovszky-Zsolnay László festő, Teréz fia. Teréz lánya, Tery fotóművész lett. Júlia leszármazottai közül Miklós kitűnően rajzolt, Júlia tehetséges akvarelleket csinált, Lívia pedig ismert szobrász lett. Márta pedig a család másik ágából való Mattyasovszky Lászlóhoz ment férjhez, és sikeres gyárigazgató lett. 1919-ben került a gyár vezetése a negyedik generáció tagjaihoz. Zsolnay Miklós halála után Mattyasovszky Tibor vette át az irányítást, a műszaki vezető Zsolt lett, László a művészeti vezető, Sikorski Miklós pedig a kerámia osztály vezetője lett. Az első világháború, a gazdasági válság miatt a gyár már nem volt olyan, mint virágkorában.

A Zsolnay család negyedik generációja
Mattyasovszky Margit, Sikorski Tádé, Mattyasovszky Teréz, Zsolnay Gyula, Sikorski Márta, Mattyasovszky Jakabné Zsolnay Teréz, Mattyasovszky Jakab, Sikorski Miklós és Mattyasovszky László

Rejtély

A Zsolnay Mauzóleum kétszintes belső terének kialakítása, tájolása a Nap járásához igazodik. Optikai rendszere a téli napforduló idején, délelőtt 11 órakor, amikor a napfény beesési szöge 17 fok, karácsonykor működik tökéletesen, ilyenkor állítólag a mauzóleum oldalán lévő jeleken látható fény megmutatja az eozin receptjét, az év más időpontjában elrejti. A Zsolnay-ősök állítólagos szabadkőműves kapcsolataira is utalnak díszítések, jelképek.

A Zsolnay mauzóleum

A festő Zsolnay Vilmos

Martyn Ferenc írása 1942-ben jelent meg Pécs szabad királyi város "Majorossy Imre Múzeumának" értesítőjében*

A tehetséges ember, bármihez fogjon, keze alól mindenkor valami érdekes dolog kerül ki. A művészi képesség hordozása azonban legtöbbször lelki küzdelemmel jár; egyfelől a művésznek önnön forrongását, forradalmát kell átélnie - mely korának ítélőjévé, a jövő útmutatójává avatja - másrészt e képesség kiragadja, elveszi minden társadalmi osztálytól, szabaddá, függetlenné teszi minden kötöttségtől. Zsolnay Vilmos a festő, kivétel a mondottak alól. Művészi, festői képességei voltak, amelyek - következésképp - vándorbotot adhattak volna kezébe, hogy később, valahol jelentkezzék velük a kiművelt alkotó, aki semmi mást nem tud, vagy akar, mint hivatásának beteljesítését. Zsolnay Vilmos nyugodt kiegyensúlyozott szellem volt, olyan, mint az a karmester, aki lelkének zenekarát pontosan, tisztán vezényli, - amely zenekarban minden hangszer gazdája ismeretlen, névtelen művész - és a mű elhangzása után félreáll, menekül az ünnepléstől, mert hiszen semmi mást nem tett, mint amit tudott, jónak tartott.

Zsolnay Vilmos: Téli táj. Olajfestmény.

Zsolnay Vilmos festői műve - a kerámiával összefüggő munkásságán, kísérletein túl - főképpen kisebb méretű olajképekből áll. Érdeklődése - úgy látszik - az arckép felé hajolt, igaz, csendéletei és tájképei számban alig maradnak el a figurális művek mellett. A művészet mesterségét soha nem tanulta, hacsak nem számítjuk annak azt a fiatalkori ismeretségét, vagy barátkozást, melyet egy akkortájt Pécsett tartózkodó arcképfestővel tartott és ami valamelyes útmutatással, műhelybeli jártasság szerzésével végződhetett. Festészetében tehát maga talált ki mindent és ezt a családi hagyományon kívül, egy-két megkezdett, abbahagyott festménye igazolja legjobban; mert ezek az önképzőre jellemző módon, mindjárt végső hatásra és eredményre törekszenek, azaz olyan munkarendszerre vallanak, amelyet a fokozatosan építő festésmodor nem ismer.

Művészeti szemlélete, festői hovatartozása szerint közép-európai biedermeierhez kell sorolni képeit, noha jól ismerte a német romantikusokat és szerethette a németalföldi, vagy flamand csendélet-festőket. Zsolnay Vilmos festői oeuvre-je azonban különb dolog hatások egyesítésénél, kora és a közvetlen múlt ismereténél, több mint bensőséges ragaszkodása a festészethez, vagy annak egész életen át tartó szeretete. Zsolnay Vilmos minden képe erőfeszítés, minden szellemi értéknek latbavetése és főképpen valami szívós, magabiztos akarat, - amely a maga festői jussát, jogát kereste mindvégig - ezért szakadatlanul kitört abból a keretből, amelyben élt, és így az igazi festői ösztönnek példázata és végül, töredékeiben is megható emlékmű. 

Zsolnay Vilmos: Vak koldus. Olajfestmény.

Zsolnay Vilmos nem tanult meg rajzolni; rajza néhol fogyatékos és naív, néha túlzottan gondos, a vesződség párája élteti olykor, máskor elragadóan közvetlen - festői képességei azonban rendkívüliek voltak. Festői tehetséggel született és azontúl, szépen komponált, igazi, csalhatatlan vizuális érzékkel szerkesztett, teremtett képszerű egyensúlyt. Fiatalkori képein az ecsethasználat módja, a festék feldolgozása, a széles, férfias és mégis érzékeny előadásmód, a színek tisztasága, ragyogása, az eleven, meggyőző hit és kitárulás, nagy művészek ifjúkori indulását juttatja eszünkbe. E megállapítások továbbfűzése mégis hiábavaló. Kérdezhetjük, mi lett volna belőle, hova jutott volna, ha egész életével egyedül a festés mellé szegődik. Ma nyugodtan elmondhatjuk, lehetett volna belőle olyan festő, mint Madarász Viktor volt. Zsolnay Vilmos kevésszámú, kicsiny képei előtt érezzük, hogy az élmény tisztaságát valami enyhe ború szövi át, a kor eltűnt levegőjének egy kis felhője vonul el előttünk, megérint az a világ, melyben a múlt század magyar festője, nem egyszer árván élt, vesződött... érezzük, hogy áthatotta lelkét az egyedülálló alkotó művész küzdelmes belső világa, csakhogy ennek kiteljesedéséről önmaga mondott le. Nem tudjuk, bölcsnek, vagy szerénynek nevezzük-e Zsolnay Vilmost, amikor nagy, világhírűvé vált kerámiai munkássága mellett, csupán szabad perceiben vette elő festő szerszámait, amelyekkel az összegyűlt, kiszabadulásra váró alkotó erő szokatlant teremtett, (egyik vásznán - mondják egy esztendő erőfeszítése - a gyümölcsök, mint valami sziklaomladék görögnek alá és a virágokból sűrű erdő, rejtelmes bozót alakul), vagy mindenekelőtt, kizárólagosan festőnek, magányos, egyedülálló művésznek, kinek életével nagyranövő porta termett, melyben rendet kellett tartania, tovább építeni és aki így, a történések sodrában csak ritkán, egyre ritkábban ajándékozhatott magának egy-egy szabad órát. Utódait azonban megajándékozta gazdag lelke sokrétű alkotóképességének valamelyikével - unokájában Mattyasovszky Zsolnay Lászlóban, éppen a festő nőtt legnagyobbá. Zsolnay Viloms lelki szükségességéből egyedül magának festett, és ha ma különösképp képeiről szólunk, nem fedeztük fel, nem értékeltünk át egy régi művészt, hanem csupán szelleme egyik csiszolt, ritkán látott oldalán csillant meg a fény.

___________________

* 

Martyn Ferenc: A festő Zsolnay Vilmos

Pécs szabad királyi város "Majorossy Imre Múzeumának" 1942. évi 

Értesítője. Szerkesztette: dr. Török Gyula

kiadja: Pécs szabad királyi város "Majorossy Imre Múzeuma"
 (79-81.o.)
képek forrása: u.o. 80.o.

Négy hónap négy percben

"Négy hónap négy percben" rövidfilm

A rövidfilm az Országház miniszterelnöki rezidenciája bútorainak restaurálásáról szól.

A verbális információkat mellőző alkotás a századfordulós technológiával megvalósult

felújítás mozzanatait követi nyomon. Az egykoron Steidl Imre tervezte bútoregyüttes az elmúlt közel száz évben jelentősen elhasználódott, sérült. A míves kézi munkával elkészített mintegy háromezer Zsolnay eozin díszítőelem fele eltörött, repedt, illetve elveszett. A kormányzat már vagy húsz éve foglalkozott a restaurálás gondolatával, de forráshiány miatt minduntalan elodázta a megvalósítást. 2000 tavaszán szinte az utolsó kezdődhetett el a kivitelezés a Pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. gyárában. 

A munkában részvevő múzeumi restaurátorok, valamit a gyár szakemberei négy hónap alatt, rendkívüli aprólékos munkával eredeti állapotába varázsolták ezt a dolgozói szoba berendezést. A feladat legnagyobb nehézségét az adta, hogy az egykori készítéssel ellentétes sorrendben kellet pótolni a porcelán elemeket, hisz már létező profilokba kerültek beillesztésre az égetés során változó zsugorodású. kézzel festett díszek.

A filmetűd annak a néhány embernek a szakérelméről, elmélyültségéről és odaadásáról szól,

akik még birtokolják Steidl és a Zsolnay aranykorának mesterfogásait.

Pécs Tv Kft.
Szerkesztő: Hauer János
Operatőr: Bárdos Ferenc
Vágó Gerebenics Andor

Ignác és Vilmos levelei, szerződései

 Ignác és Vilmos levelei, szerződéseiből egy:
Egy 1863-ból származó elszámolás szerint édesatyánk megvásárolta a Tachtler-féle telket, hogy Ignác ennek az árából kiegyenlíthesse a kötelezvényeit és tartozásait. Egy 1864. február 1-én kelt leveléből kitűnik, hogy Ignácot árverés fenyegette. Édesatyánk segíteni akart kétségbeejtő helyzetén, és azt ajánlotta, társuljanak, és vezessék közösen a gyárat. Ignác elfogadta az ajánlatot, de aztán  újra meg újra más elgondolással állt elő, így atyánknak az a kínos érzése támadt, hogy csak kényszerűségből egyezett meg vele. Ezért levelében felmentette az adott szó alól. Február 4-én Ignác arra kéri atyánkat, hogy határozatlanságának okát ne csak súlyos anyagi helyzetében, hanem zilált lelkiállapotában is keresse. Elfogadta az ajánlatot, mert úgy érezte, hogy ha becsületét megakarja őrizni, akkor most és így nem szabad elhagynia Pécset. Tudja, hogy atyánk a társulással "szörnyű terhet" vállal magára, de kénytelen belátni, hogy ez jelenti az egyetlen megoldást. Ezért egy évre leköti magát.
  Egy másik, február 4-i keltezésű lapon találom az árukészletről és a 3721 forint kintlévőségről szóló elszámolást, valamit Lukafáról hozott felszerelés és anyag felsorolását. Ignác megértette, hogy atyánk nem veheti át azonnal a gyár irányítását, hiszen vezetnie kell városi üzletét. Ezért kész egy esztendőt feláldozni arra, hogy öccsét megismertesse a gyártás és az üzletmenet kérdéseivel. Számot vetett azzal is, hogy az év folyamán mennyi tőkére lesz szüksége az üzem fenntartásához. Az évi 5-6000 forint értékű forgalom lebonyolításához legkevesebb négy szakmunkást és egy napszámost kell alkalmazni.

     Ezek évi bére az eddigi tapasztalatok szerint                                     1000 forint
     Anyagok, mint:máz, gipsz, fa; agyagfuvar és bér                                  400 forint
     Kövek                                                                                                 60 forint
     Legsürgősebb épületjavítások                                                             100 forint
     Sürgős tartozások törlesztésére                                                           200 forint
                                  Összesen:                                                            1760 forint

Zsolnay és Zoób Kati Ékszerek a Párisi galériában

Zsolnay és Zoób Kati 

Ékszerek 

a Párisi galériában

Mindkét név a maga műfajában egyedit és különlegeset nyújt.

    A Zsolnay porcelán több mint 150 éves hungaricum, ami kifinomult stílust és minőséget képvisel mind a mai napig a porcelángyártás területén. Zoób Katit és a munkáit sem kell bemutatni, gyönyörű, nőies ruháival örömmel találkozunk.

 
A Kati Zoób divatbemutatók mind a hazai, mind a külföldi közönség számára ismertek és méltán arattak nagy sikert Budapesten, Párizsban és Londonban.

A Zsolnay gyárban már készültek porcelánból ékszerek, a századforduló idejéből Apáti Abt Sándor munkái.

 A Zoób Katival készült darabok a különböző stílusok mesteri keverése. A Zsolnay eosin változó színvilágát, a tovafutó folyondárok játékát Zoób Kati karakteres, geometrikus formavilággal ötvözte, aminek az eredménye egy meglepően hangsúlyos kollekció lett. 

A fekete és a fehér eozint kiegészíti az aranyozott Zsolnay krizantém motívum.

A kivitelezés a Zsolnay Porcelángyár festőinek munkáját dicséri. Az art deco hangulata árad ezekből az ékszerekből, a minőség és persze az exkluzivitás. 

  Estélyi Zoób Kati módra - 
  a tervezőnő haute - couture  kollekciójában örömmel üdvözöltük a modern kori nemességet.

Forrás:
http://www.parisigaleria.hu/hir/divat-es-tradicio-zsolnay-es-zoob-kati-ekszerek-a-parisi-galeriaban
http://businesscasual.blog.hu/2013/11/18/unnep_diszmagyarban

Összeállította:
Győri Andrea

Zsolnay Ignác

Zsolnay Ignác

Született Pécsett, 1826. július 17-én, elhunyt Bukarestben 1900-ben. Felesége: Carolin Neuner (1834-1902), gyermekeik: Erzsébet (1860-1861), Vilhelmina (1861-1862), György Gyula (1862-1949), Gizella (1864-1956).

Gyula, visszaemlékezésében így ír Apjáról:” Apám az egyik legtekintélyesebb és legvagyonosabb családban született. Mint elsőszülött, az akkori patriarkális szokások szerint arra lett volna hivatva, hogy apja szerepét átvegye, de ezt az akkori politika és gazdasági változásai, valamint a szabadságharc eseményei meghiúsították.”

     Ignác gyermekkorát Pécsett tölti, és a családi kereskedői környezetében nő fel. Sokoldalú, és tehetséggel megáldott gyermek. Ügyesen rajzol, fest, és idegen nyelveket is beszél. Zenei képzésének köszönhető, hogy 14 évesen már kiválóan játszik hegedűn.

     Gróf Széchenyi István, és Kossuth Lajos politikai tevékenysége nagy hatást gyakorolt a fiatalemberre. Kossuth pécsi látogatása és az itt elhangzott beszéde, olyan hatást gyakorolt a fiatal Ignácra, hogy onnantól kezdve, Kossuth hű követőjévé vált. Apja tudtával, iskolai éveit épp, hogy befejezve résztvevője lesz az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeinek. Ignác társaival Üszögpuszta területén járőri feladatokat lát el, mint nemzetőr.  Hazafias nézeteiben és elhatározásaiban öccse, Vilmos is követte. (Mindhárom fivér vállalja a szabadságharc eszméit. A szabadságharc bukása és a világosi fegyverletétel után Kossuth társaival Törökországba emigrál, ebben a menekülő csoportban találjuk a fiatal Zsolnai Ignácot is. A szultán először menedék jogot biztosít a számukra, de később csak azok számára ad, akik felveszik a mohamedán hitet. Ignác azonban nemet mond. Így aztán társaival továbbszökik Bukarestbe. Ott megélhetését a francia nyelvtudásának, és zenei képzettségének köszönheti. Ignác abban a hitben, hogy kegyelmet kap, visszaszökik a szülővárosába. Azonban számára nem volt kegyelem. Ignác távollétében Vilmos lép apja örökébe.

     Zsolnay Miklós úgy látja, akkora hatást gyakorolt fiára az erdélyi táj, hogy beíratja Ignácot Magyaróvárra, a Mezőgazdasági Akadémiára. Magyaróváron ismerkedik meg későbbi feleségével Caroline Neuner-rel. Ő is szintén több nyelven beszél. Az ismerkedés nagy változást hoz Ignác életében, hiszen újból feléled benne a család utáni vágy.

      Iskolai kirándulás során eljut Lukafára, ahol tetszését a fazekas munka, és a kerámia készítés. Erről nagy lelkesedéssel beszél apjának, megemlítve, hogy ezt ő is szívesen kitanulná. Apja pártfogolja fia elképzeléseit, így Ignác megkezdi a kerámia készítés „tudományának” elsajátítását. Tanulmányai befejezése során végleg hazatér, kerámiai szakmai diplomával. Saját égetett mázával, terrakotta díszedényeivel, és használati tárgyaival lett ismert. Kiváló épületkerámiát állít elő.

     A család visszaemlékezése szerint, apjával a székesegyház előtt figyelték az ott árusító fazekasokat, és ekkor született meg a felismerés Ignácban, hogy célszerűbb lenne, ha ők gyártanák, és egyidejűleg árusítanák is azokat.

      A kutatók és a család tagjai hosszú évek óta keresik a Zsolnay-gyár megszületésének időpontját. Szerzőtársaimmal együtt úgy véljük, ez volt az a pillanat, amikor eldőlt a jövő, amikor megvalósult annak a majdani gyárnak az ötlete, amelynek létrejötte nélkül Vilmos sem érhette volna el azokat az eredményeket, amelyekhez zsenialitása hozzásegítette. Ignác még vissza sem ért Pécsre, amikor apja már megkéri az engedélyt, hogy általa a Felsővámház utcában, 1851-ben megvásárolt telken egy kőedény gyárat építhessen. Ezt követően Miklós megveszi a megszűnőben lévő lukafai üzem berendezésének egy részét. Ignác elkezdi 1852-ben a munkát. 1854-ben apja, Ignácnak adja a már ténylegesen működő manufaktúrát, mint örökség.

      Ignác kapcsolata Caroinnal komollyá válik, és 1857-ben Erdélyben, összeházasodnak.

Pécs csatornázásának felújításakor a város Ignáctól rendeli meg a mázas köveket. A munkát nem tudja befejezni, mivel nem tud beszerezni cementet Szlavóniából. Az újabb adók, változások hatására elveszti piacait, tartozásait nem tudja behajtani. Vilmosnak is nehézségei vannak, ezért újságokban meghirdette a kiárusítását raktárainak, üzleteinek.

        Ignác a pécsi iparosok számára egy újság kiadását teszi lehetővé, hogy a környék vállalkozóit információhoz juttassa. Később magas színvonala ellenére be kell szüntetnie kiadását.

        1865-végén Zsolnay Ignác a már korábban felajánlott  romániai szerződést elfogadja. Családjával együtt végleg elhagyják Magyarországot. Bukarestben egy társával kályhagyárat hoznak létre. Azért , hogy gyermeke ösztöndíjat kapjon, felveszi a Román állampolgárságot.

         1880-ban súlyos betegség támadja meg Ignácot, így megkéri Vilmost, hogy halála esetén támogassa gyermekeit. 1900-ban Bukarestben érte a halál.

         Zsolnay Ignác ültette el kemény munkával azt a magot, alapította meg azt a manufaktúrát, amelyet Vilmos épített tovább, és tett világhírűvé. nevüket együtt kell megörökíteni a magyar ipar és művészet aranykönyvében.

Negyedik generáció

Negyedik generáció

Zsolnay Vilmos gyermekei, az úgynevezett örökösök, már a harmadik generáció tagjai:
Teréz, Júlia, és Miklós. Júlia és Teréz tervezőművészek voltak, Miklós pedig kereskedő, már 16 évesen apja mellett a gyár kereskedelmi vonalát irányította.

A negyedik generáció tagjai már a kettős Zsolnay nevet viselik: a Mattyasovszkyak és a Sikorskiak.

Teréz és Júlia férjeiről kapták a nevüket. Zsolnay Terézt vette feleségül Mattyasovszky Jakab, kiváló geológus, földtanász, akinek a szakértelmére, a porcelán alapanyagok kutatására és fölkutatására különösen számítottak a Zsolnay Művekben. Júlia férje pedig Sikorski Tádé, építészmérnök.

A művészetekben a legtehetségesebb ebben a generációban Mattyasovszky-Zsolnay  László festő, Teréz fia. Teréz lánya, Tery fotóművész lett. Júlia leszármazottai közül Miklós kitűnően rajzolt, Júlia tehetséges akvarelleket csinált, Lívia pedig ismert szobrász lett. Márta pedig a család másik ágából való Mattyasovszky Lászlóhoz ment férjhez, és sikeres gyárigazgató lett.

1919 -ben került a gyár vezetése a negyedik generáció tagjaihoz. Zsolnay Miklós halála után Mattyasovszky Tibor vette át az irányítást, a műszaki vezető Zsolt lett, László a művészeti vezető, Sikorski Miklós pedig a kerámia osztály vezetője lett.

Mattyasovszky Margit, Sikorski Tádé, Mattyasovszky Teréz, Zsolnay Gyula, Sikorski Márta, Mattyasovszky Jakabné Zsolnay Teréz, Mattyasovszky Jakab ülnek: Sikorski Miklós, Mattyasovszky László Családi fénykép a Sikorski ház bejárata előtt Napjainkban a Sikorski ház MATTYASOVSZKY CSALÁD, 1887.

belső épületkerámiák

                       A Lajta Béla tervezte egykori Hecht üzletház portáljának eozinos panelje.

    A homlokzat részlete

  Lechner Ödön tervezte Sipeki Balás Béla villa díszlépcsőházának részlete.

 Eozin-mázas oszlopfő

Az egykori Liget Szanatórium   lépcsőházi figyelőablaka

Az egykori Liget Szanatórium lépcsőháza

Az egykori Liget Szanatórium lépcsőházi díszei

Csörsz Klára: Viselhető kerámia

Zsolnay-vázák ihlette ruhák, viseletek

Összeállította: Baloghné Biró Mária az alkotók hozzájárulásával (a vázlatokat, a leírást és a fotókat Csörsz Klári bocsátotta rendelkezésemre)

A ruhák egy pályázat keretében valósultak meg két alkotó közös munkájával, Csörsz Klára viseletkészítő és Módra Bettina textiltervező iparművész keze nyomán.

A ruhákat nem profi modellekre, hanem hús-vér nőkre tervezte Klári.

A kollekciót Pécsett 2013 őszén a Zsolnay Kulturális Negyedben, majd Budapesten is bemutatták az Utazás 2014 kiállításon, ahol a Zsolnay Kulturális Negyedet volt a díszvendég.

A ruhák felidézik a vázák forma- é színvilágát. Művészeti alkotások, amelyek akár viselhetőek is. Nem jelmezek, nem élettelenek, hanem egy hagyomány őrzői, a páratlan értékű Zsolnay- alkotások újraszületései más anyagból. Igazi posztmodern jelenségek!

A ruhák megvarrásához előzetesen vázlatok készültek, amelyeket Pázmány Lili (akkor még kaposvári középiskolás, jelenleg a Moholy-Nagy hallgatója) készített.

A ruhák egy része szitanyomással készült.

Ezek a vázlatok kerültek papírra:

(Pázmány Lili vázlatai)

A vázlatok alapján megszülettek a kidolgozott rajzok:

A vázlatok, rajzol alapján pedig elkészültek a váza-ruhák:

Középen a váza-ruhák egyik megálmodója és megvalósítója, Csörsz Klári viseletkészítő

Egy modell a másik alkotóval, Módra Bettina textiltervező művésszel.