A NŐ Zsolnaynál

A NŐ Zsolnaynál

Zsolnay Teréz és Júlia

A lányok kitűnő nevelésben részesültek. Anyanyelvi szinten beszéltek a magyar mellett németül, francia nevelőnőjük volt, angol és olasz tanár járt hozzájuk, élénk társadalmi életet éltek, zeneórákat vettek, tánciskolába jártak.

 Tervezői munkásságuk kezdetén apjuknak szánt meglepetésként Teréz egy vázát, Júlia egy tálat festett, ez utóbbitól származik egyébként az a 1878-tól máig használatos öttornyos védjegy a T.J.M. monogrammal. 

A két nővér fokozatosan bekapcsolódott a tervezésbe. Teréz magyaros motívumokat, Júlia inkább a török és perzsa díszítést részesítette előnyben.

Tanulmányuton jártak Itáliában, Bécsben, Londonban, ahol a múzeumok mélyén rejlő értékek tanulmányozásából merítettek ihletet.

Júlia Münchenben Liezen- Mayer Sándornál festői stúdiumokat végzett. Kora ifjúságuktól kezdve gyűjtötték a környékbeli népművészetet, kerámiákat, szőtteseket, hímzéseket.

Teréz 1922-től közel két évtizeden keresztül a szemtanú hitelességével írta a család és a gyár krónikáját, nélküle ma már nem lennének nyomon követhetőek a korai történetek. 

Mindketten kiváló tervezők voltak, és házasságuk révén tovább erősödött a gyár szakember gárdája.

(Forrás: Romváry Ferenc:Zsolnay)

Zsolnay Teréz

(forrás: http://www.sk-szeged.hu/statikus_html/kiallitas/zsolnai/terez.htm)

ZSOLNAY JÚLIA

(1856-1950)

Zsolnay Júlia Zsolnay Vilmos lánya, akinek nagy szerepe volt a Zsolnay-gyár munkájában. 

Az ő tervei alapján születtek meg a jellegzetes "zsolnay motívumok". Münchenben tanult festészetet, majd hazatérését követően gyári műtermében, több mint 300 képet festett. 

Elsősorban akadémista stílusban dolgozott, de hatással volt rá unokaöccse, Mattyasovszky Zs. László is. 

Szép és tehetséges művész volt. Hozzá kötődik a perzsa, az indiai és a lótuszmotívum is.

Férje a lengyel származású Sikorski Tádé, híres bécsi építész volt. 

1883-ban, mint művészeti vezető kapcsolódott be a Zsolnay gyár életébe. A vezetés mellett tervezőművészként is alkotott. Mint képzett építész nagy szerepe volt a gyár épületdíszítő burkolatainak fejlesztésében, ő tervezte a Zsolnay-mauzóleumot is.

Júlia nem volt hagyománytisztelő és puritán. 

Neki sikerült először függetlenítenie magát a gyártól. Ugyan a családi házban éltek, de már nem a gyárnak dolgozott, hanem festőművész lett.

Gyermekei születése után is a festésnek élt, még késő öregkorában is festett. 

93 évesen halt meg, miután az államosítással mindenétől megfosztva Miklós fia lakásában élt. Képeit nem tudták megtartani, szétszóródtak a világban. Az államosítás után festményeinek jelentős része eltünt.

Dísztányér Zsolnay Júlia arcképével, 1882 porcelánfajansz, magastűzű mázzal 

(Forrás: http://viragjuditgaleria.hu/hu/muveszek/muveszek/Z/zsolnay_julia/)

  

Nőábrázolás a Zsolnay 

Mattyasovszky-Zsolnay László által készített gömbváza kerti jelenettel. A trópusi növényekkel teli kertben egzotikus jelenetek zajlanak: két női pár, egy táncoló nőalak, egy gyümölcsöt kínáló török szolga, pávák. Lendületes, újszerű ábrázolásmód és színvilág, mely az art deco nyitányát jelzi. Negatív formába préselt fehércserép, melyet a máz alatt kontúrrajzos lazúros színes festés díszít. Magassága: 51 cm, száj: 12,5 cm, talp: 18,5 cm. Janus Pannonius Múzeum Gyűjteménye, Pécs

GÖMBVÁZA

A századforduló művészetének központi témája a NŐ, mint allegorikus figura és mint az új nőideál megjelenítése. Az új nőtípus - éppúgy mint korszak- ellentmondásos és rejtélyes. Megőrzött valamit a preraffaelita mozgalom ártatlanságából, mégis démonikus, kiszámíthatatlan, öntörvényű. 

Míg a historizmus allegorikus nőalakja idealizált, statikus, a szecesszió a nőt gyakran valamilyen esemény, akció központi figurájaként ábrázolja.

(szöveg: Kovács Orsolya: Szecessziós Zsolnay kerámia 29.oldal) 

 SZÉLBEN ÁLLÓ NŐALAK, VÁZA 

1900-as évek eleje. Formaterv: Mack Lajos, 1900

(Forrás: http://viragjuditgaleria.hu/hu/item/8402/)

 Fehércserépből készült vázák, hozzáillesztett alakokkal, melyek a vázák fülét adják. A kancsók teste hullámos, ömlő vizet formázó hullámos széleikkel a buzogva feltörő forrás képét idézik fel. 

A két kancsó máza eltérő technikával készült: a bal oldalit opak eozinmázzal kenték be, savval maratták, ami miatt tompa fénye lett. 

A jobb oldali vázatestet az opak eozinmázak márványos mintázattal borítják, a nőalakot nem eozinált magas tüzű mázzal festették. 

A savmaratás eredményeként a vázatesten mély, kristályos minta, a figurán pedig tompa, selymes fény keletkezett.

Forrásból ivó Nőalakok váza

(forrás:http://www.bibl.u-szeged.hu/inf/szakdoli/2003/puskas/zsolnay_forr.html)

Az edény Dsbanski Sixtus Sigismund 1903-as terve alapján készült 1910-ben. Az eredetileg virágtartó edényként funkcionáló kerámia erőteljes dekorativitása, plasztikussága miatt eredeti rendeltetését háttérbe szorítva, pusztán díszként szolgál. 

Az edény egy halászó leányt ábrázol, amint halakkal teli hálóját kiemeli a hullámok közül. A lányalak és a hullámtaraj körplasztikában mintázott, az edény oldala domborműszerűen kialakított forma, melyet külön-külön öntöttek, majd később összedolgoztak.

 A fehércserép ezután opak eozinmázat kapott, melynek felületét savmaratással tették tompa fényűvé. Magassága: 28,5 cm, talpszélesség: 12,5 cm, talphosszúság: 25,5 c

HALÁSZÓ LÁNY

(forrás:http://www.bibl.u-szeged.hu/inf/szakdoli/2003/puskas/zsolnay_hal.html)