2014. április 5., szombat

Negyedik generáció


Negyedik generáció

Zsolnay Vilmos gyermekei, az úgynevezett örökösök, már a harmadik generáció tagjai:
Teréz, Júlia, és Miklós. Júlia és Teréz tervezőművészek voltak, Miklós pedig kereskedő, már 16 évesen apja mellett a gyár kereskedelmi vonalát irányította.
A negyedik generáció tagjai már a kettős Zsolnay nevet viselik: a Mattyasovszkyak és a Sikorskiak.
Teréz és Júlia férjeiről kapták a nevüket. Zsolnay Terézt vette feleségül Mattyasovszky Jakab, kiváló geológus, földtanász, akinek a szakértelmére, a porcelán alapanyagok kutatására és fölkutatására különösen számítottak a Zsolnay Művekben. Júlia férje pedig Sikorski Tádé, építészmérnök.
A művészetekben a legtehetségesebb ebben a generációban Mattyasovszky-Zsolnay  László festő, Teréz fia. Teréz lánya, Tery fotóművész lett. Júlia leszármazottai közül Miklós kitűnően rajzolt, Júlia tehetséges akvarelleket csinált, Lívia pedig ismert szobrász lett. Márta pedig a család másik ágából való Mattyasovszky Lászlóhoz ment férjhez, és sikeres gyárigazgató lett.
1919 -ben került a gyár vezetése a negyedik generáció tagjaihoz. Zsolnay Miklós halála után Mattyasovszky Tibor vette át az irányítást, a műszaki vezető Zsolt lett, László a művészeti vezető, Sikorski Miklós pedig a kerámia osztály vezetője lett.
Mattyasovszky Margit, Sikorski Tádé, Mattyasovszky Teréz, Zsolnay Gyula, Sikorski Márta, Mattyasovszky Jakabné Zsolnay Teréz, Mattyasovszky Jakab
ülnek: Sikorski Miklós, Mattyasovszky László



Családi fénykép a Sikorski ház bejárata előtt


Napjainkban a Sikorski ház

MATTYASOVSZKY CSALÁD, 1887. 



belső épületkerámiák


                       A Lajta Béla tervezte egykori Hecht üzletház portáljának eozinos panelje.
    A homlokzat részlete








  Lechner Ödön tervezte Sipeki Balás Béla villa díszlépcsőházának részlete.
 Eozin-mázas oszlopfő








Az egykori Liget Szanatórium   lépcsőházi figyelőablaka











Az egykori Liget Szanatórium lépcsőháza





Az egykori Liget Szanatórium lépcsőházi díszei






Csörsz Klára: Viselhető kerámia
Zsolnay-vázák ihlette ruhák, viseletek

Összeállította: Baloghné Biró Mária az alkotók hozzájárulásával (a vázlatokat, a leírást és a fotókat Csörsz Klári bocsátotta rendelkezésemre)

A ruhák egy pályázat keretében valósultak meg két alkotó közös munkájával, Csörsz Klára viseletkészítő és Módra Bettina textiltervező iparművész keze nyomán.
A ruhákat nem profi modellekre, hanem hús-vér nőkre tervezte Klári.
A kollekciót Pécsett 2013 őszén a Zsolnay Kulturális Negyedben, majd Budapesten is bemutatták az Utazás 2014 kiállításon, ahol a Zsolnay Kulturális Negyedet volt a díszvendég.
A ruhák felidézik a vázák forma- é színvilágát. Művészeti alkotások, amelyek akár viselhetőek is. Nem jelmezek, nem élettelenek, hanem egy hagyomány őrzői, a páratlan értékű Zsolnay- alkotások újraszületései más anyagból. Igazi posztmodern jelenségek!
A ruhák megvarrásához előzetesen vázlatok készültek, amelyeket Pázmány Lili (akkor még kaposvári középiskolás, jelenleg a Moholy-Nagy hallgatója) készített.
A ruhák egy része szitanyomással készült.

Ezek a vázlatok kerültek papírra:

(Pázmány Lili vázlatai)





A vázlatok alapján megszülettek a kidolgozott rajzok:









A vázlatok, rajzol alapján pedig elkészültek a váza-ruhák:



Középen a váza-ruhák egyik megálmodója és megvalósítója, Csörsz Klári viseletkészítő



Egy modell a másik alkotóval, Módra Bettina textiltervező művésszel.














Zsolnay-kutak Kaposváron

Összeállította: Baloghné Biró Mária


Zsolnay díszkút


Állítás éve: 1913

Helye: Csiky Gergely Színház előtt
A város első szökőkútját a Kaposvári Szépítő Egyesület állíttatta. A díszkutat Akt Gyula szobrászművész mintázta és a pécsi Zsolnay-gyár készítette majolikából és pirogránitból.
Zsolnay-díszkút


Állítás éve: 1929
Helye: Berzsenyi park
A korabeli beszámolók szerint a díszkutat színes fényjáték tette még különlegesebbé és sokan gyönyörködtek benne a korabeli időkben is. A Zsolnay-gyár által készített kutat 2001-ben eredeti formájában újjáépítették.


Zsolnay ivókút a Zsolnay márkabolt előtt



Állítás éve: 1988
Helye: Sétálóutca
A Sétálóutca jellegzetes színfoltja az árkádos ház (Fő u. 21.) és a Csokonai köz tengelyében elhelyezett díszes ivókút. Fürtös György eozinmázas Zsolnay-kútját a Fő utca sétálóutcává alakítása után avatták fel.
A kútról, történetéről az alábbi oldalakon tájékozódhatunk még.